Vége a nyárnak,elkezdődött a tanév és megmondom őszintén nem csak a gyerekek izgulnak ilyenkor, hanem én is. Fiam,Bálint egyetemista, vele nincs gond,Ő olyan,ismeritek: mindig, minden rendben van,hozza ,amit elvárnak tőle típus.Ő már éli Budapesten az önálló életét.
Lányom,Dóri már sokkal több izgalmat hoz az életünkbe.(Lehet ez az egyensúly törvénye?) Szóval, Dóri kéttannyelvű ötosztályos középiskolában most kezdte a 11. osztályt. A teljesítménye nagyon hullámzik,pedig nagyon tehetséges, de nem szorgalmas.Ismerős? Én folytatva szüleim prédikációit, folyamatosan próbálom megértetni vele, hogy tanuljon, folyamatos teljesítményre van szükség, mi lesz a felvételivel,majd mehet három műszakba,aztán megtudja.....És hát gyakran előfordul, hogy a négyes esetén is azt mondom:Nem, rossz, de hát miért nem ötös,hiszen....
Miért jutott ez most eszembe?
Mert könnyű mások életébe bölcsnek lenni,de a sajátunkban megcsinálni az a valami!
Mert olvastam egy cikket a pekingi olimpiáról és az azt követő kődobálásokról, ami elkezdődött a várt eredmények elmaradása után.Ez a cikk elgondolkodtatott, és elszégyelltem magam, hogy talán van mit tanulnom nekem is és változnom kell az elismerések terén pl. a lányommal kapcsolatban.Bár sok mindent sikerült átértékelnem az elmúlt 6 évben, ami példa lehet, de ez az írás figyelmeztetett arra, hogy ezt a kislányom esetében is alkalmazni kell!!!
Ne a rosszat írtsad, hanem a jót teremtsd!
A lényeg, hogy ünnepélyesen fogadom, hogy igyekszem nem méltatlankodni, elégedetlenkedni vele kapcsolatban, ne adj isten szidni, hanem igyekszem minden pozitív történést nagyon megdícsérni, DE nélkül, feltétlen szeretettel és a negatív dolgok következményeit is az előre kialkudott szabályok szerint ,következetesen betartatni .És hiszek a lányomban,nem féltem már annyira, hogy nem bízom benne!
Tudjátok,az üzletünk vonatkozásában ez nem jelent problémát, hiszen vannak emberek, akik magukban még nem hisznek, de én igen! Tudom, hogy sikeresek lehetnek és a bíztatással segíthetem őket.Ez működik, immárom 6 éve és az üzlettársaim is ezt a hozzáállást viszik tovább nagy sikerrel.Szóval, olvasd el az írást és gondolkodj el, lehet Neked is van mit rendbehoznod!?
PEKING 2008.
Ne légy elégedetlen!
2008-08-24, 18:12:15
Emlékszik valaki Sebes Gusztávra, a legendás futballkapitányra, aki 69 mérkőzésből 50 alkalommal győzött, 12-szer pedig döntetlent játszott csapatával? Ma délután, amikor meghallottam a magyar csapat olimpiai szereplésével kapcsolatos lesújtó értékeléseket, ő jutott eszembe.
Bern után, ahol a döntőben az aranycsapat 3:2-re kikapott a németektől, a vb-ezüstéremmel vesztesnek és bukottnak számított edző szinte kiátkozott lett az országból. Megdobálták, szidták úton-útfélen, míg végül rendőrök kísérték mindenhová a családtagjait is, hogy ne bánthassák őket. Egy elkeseredett ország minden haragja rá és a futballistákra zúdult.
Meggyőződésem (persze spirituális értelemben), hogy a magyar futball ennek az eseménysorozatnak köszönheti, hogy a továbbiakban csak egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt. Amikor egy egész ország elégedetlen azzal, hogy fiai „csak” a döntőig jutottak, hogy a „siralmas” eredmény miatt felelősöket keresnek, akkor azt gondolom, a Jóisten jogosan mutat fel számunkra több évtizednyi sikertelenséget.
Vajon ugyanez történt volna a németek kapitányával, Sepp Herbergerrel – aki egyébként élete végéig nagyon jó barátja volt Sebes Gusztávnak – ha 3:2-re a németek kapnak ki? Aligha. Biztos vagyok benne, hogy az ezüstéremmel is ugyanolyan dicsőségben fürdött volna, elismert, megbecsült ember lett volna Németországban.
Néhány órával ezelőtt, amikor az egyik politikusunk már az ország önbecsülését érezte súlyos veszélyben az olimpiai szereplésünk miatt, arra gondoltam, megint elindul a lavina. A következő hetekben valószínűleg interjúk százait látjuk/halljuk majd, amelyek arról szólnak, milyen gyengén teljesítettek sportolóink, és ez milyen következményekkel jár majd a jövőre nézve.
Biztosan sok okosságmorzsát szórnak majd ránk, miközben elfelejtik, hogy az olimpián szereplőket egyetlen módon segíthetjük hozzá a 2012-es londoni aranyakhoz: ha megbecsüljük őket azért, amit most elértek, ha büszkék vagyunk rájuk, ha hiszünk bennük rendületlenül.
Bízom benne, hogy nemcsak a sportolókról, de az edzőikről, felkészítőikről, családtagjaikról, és mindenki másról, aki a háttérben segíti őket a pályájukon, leperegnek majd a hozzá nem értők negatív kritikái, a pártpolitikusok elvárásaival és a sportvezetők hatalmi harcaival pedig a legkevésbé sem törődve, a jövőben csakis arra koncentrálnak, hogy az önmaguk által felállított mércét elérjék vagy túllépjék.
Egy ilyen picurka ország 21. helyezése a világ ranglétráján olyan emberfeletti teljesítmény, hogy csak fejet hajtani lehet azok előtt, akik kijutottak Pekingbe, és mindent megtettek azért, hogy a világ legszomorúbb himnusza minél többször csendülhessen fel.
(forrás:http://avonzastorvenye.hu/peking_2008.php)
1 megjegyzés:
Tökéletesen igaz, amit írsz, Ibolya! Az én páromnál lehetetlen eredményeket elérni bármilyen téren, ha azzal jövök, hogy mit kellene máshogy csinálni, vagy mi a rossz. Viszont ha azt hangsúlyozom, hogy ez vagy az milyen jó, és milyen aranyos, ügyes, hogy ezt vagy azt csinál, akkor érdekes módon működik a dolog. Így van ez bárki mással is, az emberek egész életükben jobbára kritikákat kapnak, és valljuk be, utálják, és már nagyon unják is a dolgot. A dicséret erejével lehet csak győzedelmeskedni. :)
Besze Anna
Megjegyzés küldése