2008. április 15., kedd

Mivel tesszük tönkre a bőrünket 2.

Sziasztok!Végre folytatom az Antal Vali Bionom mesterkozmetikussal készült Juventus rádiós interjú közlését.Elnézést, hogy ilyen sok időt kihagytam, már többen rám telefonáltak, hol marad a folytatás. Nos, itt van és a bőr témáját sűrű egymásutánban folytatni is fogom.

És, hogy, miért nem jelentkeztem eddig? A férjem cége kiállított a Construma Nemzetközi Építőipari Kiállításon és Neki segítettem marketing és standberendezési feladatokban. Az első kiállításunk volt és nagyon sikeresnek mutatkozik. Arra különösen büszke vagyok, hogy, amit itt a Sunriderben tanultam: marketing, kommunikáció, kapcsolatteremtés,partnerkezelés, üzletkötési technikák mind- mind kiválóan működtek a hagyományos üzletvitelben is! Íme néhány fotó:









Juventus interjú 2.

Folytatnám azzal, hogy itt beszélgettünk a kőolajszármazékokról, meg erről a napozó dolgokról, aztán van még egy nagyon nagy csoport, ami nem éppen hasznos a kozmetikai termékekben, amit én csak úgy szoktam hívni, hogy függőségi anyagok. Ez egy nagyon érdekes történet, ugyanis, mivel tudjuk ugye, hogy haszonérdekeltségűek általában a kozmetikai cégek, ezért sok termékükbe belekevernek egy olyan anyagot, ami függővé teszi a bőrünket. Említenék egy példát: gyártanak olyan szemránckrémet, ami csodálatosan kisimítja a bőrt, de ha 2-3 napig nem kenjük föl, akkor pergamenszerűen össze fog ugrani és őrült ráncos lesz. Na most ugye minden hölgy azt hiszi, hogy ez azért van, mert ez egy olyan csodálatos termék, hogyha ő ezt nem használja akkor azonnal olyan lesz a bőre, hogy valami borzalom, és rohan a boltba és vásárolja meg a következő tégellyel.

  • Na, ez már egy jó koncepció.

Ez is egy megdöbbentő tény, de ilyen nem csak szemránckrém van, hanem majdnem minden kozmetikum-szegmensbe kevernek függőségi anyagokat.

Én még mindig előtérbe helyezem a nyers, frissen készített dolgokat a kozmetikában, ami manapság már nem divat. Én még emlékszem édesanyám a …
  • De a nyersen most az gondolod, hogy mit tudom én, uborkát?

Például. Pont azt akartam mondani, hogy még emlékszem, amikor édesanyám az uborkaszeletekkel rohangált a fején a hetvenes években. Ez most elfelejtettük, hanem azt mondjuk, hogy van uborka-kivonatos krémünk, amiben ugye már van bent 3% uborka kivonat. Na most nem egyszerűbb a 100%-os uborkakivonatot magunkra rakni, mint zöldség, minthogy használunk egy terméket? És erről jut eszembe, hogy azt nagyon kevesen tudják, hogy a kiskereskedelmi forgalomba hozott termékeknél van egy szabály, amit ilyen hivatalok hoztak, hogy 5%-nál magasabb hatóanyag tartalma nem lehet. Na most sokan megkérdezhetnék, hogy miért. Hát ez azért van, hogy mivel kiskereskedelmi forgalomban kapható, tehát bármilyen nagyáruház polcáról bárki berakhatja az önkiszolgáló kosarába, ezért nem vállalják a felelősséget azért, hogyha véletlenül rossz bőrre veszi meg. Mert ugye a valódi, jó hatóanyag arra a bőrre jó, amire azt kitalálták. Ha másik típusú bőrre veszi meg az ember, akkor ott lehet, hogy ártani fog. És ezért mindenbe, csak maximum 5%-ban teszik bele, ami annyi, mint halottnak a csók. Tehát, amennyit nem árt, annyit nem is használ.

  • Ez azért furcsa, mert ugye most itt beszélgetünk a hétköznapokról, tehát, hogy az embert a különböző termékekkel esetleg milyen formában vezetik meg, csak a bevétel miatt vagy a bevétel orientáltság miatt. Hogy olyan furcsa, hogy a mai világunkban, tehát, hogyha el kell mennünk vásárolni vagy akárhova elmegyünk, akkor állandóan ez kell hogy az agyunkban legyen benn, hogy … ezzel kell foglalkoznunk, hogy mi az ami ártalmas, mi az ami nekem káros, mert hogy tényleg tele vagyunk ilyen dolgokkal. De ez valahol ijesztő. Hát azért régen egy paraszt ember bement a közértbe – vagy ha volt egyáltalán közért – megtermelte saját magának és semmi olyan káros dologgal nem találkozott. Nem furcsa ez, hogy most minden van, de mindent ellenőrizni kell, mindenre oda kell figyelni.

Ez furcsa, és ez egy nagyon-nagy harc és én a mai napig azt mondom, hogy igenis, vegyük a fáradtságot megfordítani akár élelmiszer akár kozmetikum, a tégelynek vagy a csomagolásnak a hátulját. És ahogy megtanultuk az élelmiszereknél, hogy melyik E nem jó és melyik E jó, úgy igen is meg kell tanulni a kozmetikumoknál is, hogy mik azok az anyagok, amik ártalmasak, ugyanis, mivel a kozmetikai ipar is haszonérdekeltségű, amit nem fogunk megvásárolni azt előbb-utóbb kivonják a forgalomból. Mert nem lesz rajta hasznuk. Ha van egy termék, amiről tudjuk, hogy tartalmazza az oktil-metoxi-cinamátot mondjuk, és mindenki vissza fogja rakni a polcra, akkor egy év után azt fogja mondani a cég, hogy nagyon ráfizetéses volt, mert nem adtunk el belőle egy darabot se. Jó, akkor jövőre ezt nem fogjuk árusítani.

  • Hát igen a figyelem, a figyelem felkeltés. Hát kérem szépen, ismételten megváltottuk a világot Antal Valival, aki Bionom Hatóanyag Elemző és mesterkozmetikus immáron nagyon rég óta … huszon-huszonhárom év óta. Ott már azért van tapasztalat. Említettél egy sampont, csak hogy azért demonstráljuk ugye, csak hogy … kielemeztél egy sampont, hogy mi van benne, azt azért mondjuk el, azt azért, ilyen ijesztő kategória …

Elmesélem. A tanulmány körutam során betévedtem egy nagyon népszerű drogéria láncolatba és pár samponnak leírtam az összetételét kíváncsi voltam, hogy vajon melyik jó. Na most, megdöbbenve vettem észre, hogy találtam egy olyan korpásodás elleni sampont, amiben nem volt korpásodás elleni hatóanyag, viszont volt benne 3 féle ragasztó. Azért hat olyan gyorsan …

  • … mert visszaragasztja a korpát.

Pontosan, nem mondasz hülyeséget.

  • Akkor ez nem …, ez korparagasztó.

Leragasztja a korpát, ezért nem hullik és csak ragasztja-ragasztja-ragasztja az évek folyamán, amitől majd elhal a fejbőr és kihullik a hajunk. Na most az hagyján, hogy ragasztót találtam benne, de. Találtam benne sósavat - na most ezen elgondolkoztam, hogy mit keres a samponban a sósav -, de lehet hogy egy kozmetikai vegyész majd …

  • Én mondom. Lemarja, majd mindjárt oda is ragasztja.

Körülbelül. De a poénos rész most következik. Találtam benne szúnyogriasztót és molyirtót …

  • Annak is meg van a …

… a molyirtónál röhögtem, mert mondtam, hogy kettő az egyben (2 in 1), mert ha hajat mosunk akkor majd beülünk a szekrénybe és akkor a bundába majd nem mennek bele a molyok vagy én egyszerűen ezt nem értem.

  • Igen. Tehát a szúnyog nem jön be este, az is egy jó dolog. Viszont éjjel mikor alszol, akkor a molyok nem szállnak meg. Sok minden. És itt volt benne valami, valami meglepő …

Aaa, várjál, mit is mondtam? Melyik? A …

  • Hát ami a, a … hát most a (khöm) hullákkal kapcsolatos.

Ja igen-igen-igen! A gloxal nevezetű szer, ami hullakonzerváló szer. Tehát ha bemegyünk egy hullaházba, akkor ott ezt a gloxal nevezetű szert használják arra, hogy akit nem temetnek el azonnal, egy kicsit még tovább maradjon meg a hidegen.

  • Kedves hallgatók ugranak egy hátast ezek hallatán. Tehát ilyen kis …

Na de gloxalt azt nagyon sok ránctalanító krémben is megtaláltam.

  • Jaj, de kelle … aranyos. Vidám kis történetek ezek. Na jó, mindegy ez csak hogy azért képbe legyünk, képbe kerüljünk, azért mondtam hogy ezt mondd el, hogy hallják az emberek, hogy egy-egy ilyen – idézőjelbe téve – ilyen megoldás, akár egy samponban vagy bármibe vagy mik vannak, mik találhatók.

Beszélnék még egy pillanatra egy nagyon érdekes dologról, ami minden olyan kozmetikai szerben bent van, ami habzik. Tehát ugye gondoljunk bele, hogy mi habzik. Habzik a sampon, habzik a fogkrém, habzik a tusfürdő, tehát aminek habzania kell.

  • Hát, mert azt mondták, hogy akkor jó, ha habzik.

Igen, akkor jó, ha habzik. Na most ennek a vegyületnek a neve sodium-lauril-szulfat, illetve van ennek egy módosulata, amit úgy hívnak, hogy sodium-lauret-szulfat. Na most a víz után, a legmagasabb koncentrátumban található ezekben a tusfürdőkben, samponokban, fogkrémekben, satöbbi-satöbbi. Na most, ha valaki bemegy a gyógyszertárba és azt mondja, hogy ő sodium-lauril-sulfatot akar vásárolni, akkor kezdődik ott, hogy nem adnak neki, mert akkora veszélyességi anyag. De ha mégis valahonnan szerez róla egy papírt, hogy ezt megveheti, akkor körülbelül egy ilyen 25 centis listát adnak hozzá, hogy mire kell vigyáznia. Szembe, nyálkahártyára ne kerüljön - ami már eleve egy samponnál, egy fogkrémnél elkerülhetetlen -, mert vakságot okoz, károsítja a nyálkahártyát, fehérje-károsító hatású, olyan erős mosó-aktív anyag, hogy annyira szárítja a bőrt, hogy véres repedezésig kiszáríthatja. És had ne soroljam, ezek csak a legfontosabb dolgok. Idegméreg és sejtméreg mellette. Na most, aki otthon hallgatja ma ezt az adást, a zeneszünetben ballagjon be a fürdőszobájába, és fordítsa meg az ott található tusfürdőt és sampont. Na most szeretném, ha annyi 10 forintos gördülne be a pénztárcámba, ahányan meg fogják találni a sodium-lauret, vagy sodium-lauril-sulfat nevet a tusfürdőkben vagy a samponokban.

  • Van egy, van ugye, sok mindenről beszéltünk itt most, megijesztettük kellőképpen a hallgatókat, remélem, hogy utána is néztek jó néhányan a fürdőszobában, hogy mik vannak, mik találhatók különböző kozmetikumokban, meg samponokban meg minden egyebekben, de hogy van-e megoldás. Van-e olyan megoldás, amivel nagyjából ki tudjuk védeni egyáltalán ezt a sok káros anyagot?

Igen van! Az egyik az az lenne, hogyha ezeket a termékeket tudatosan nem vásárolnánk meg, mert akkor előbb-utóbb a gyártónak ugye nem érné meg gyártani. Tehát ő is vagy tisztítana a termékén, vagy pedig kivonná a forgalomból. Ez az egyik megoldás. A másik megoldás az, hogy ezeket a káros anyagokat a legtöbbször azért teszik bele a kozmetikumokba mert nagyon olcsók. Na most én azt mondom, hogy ne sajnáljuk a pénzt egy olyan kozmetikumra, ami viszont egészséges. De, ugyan ezt a habzó anyagot, mondjuk, egy drágább hatóanyaggal érjük el, de az viszont nem árt a bőrünknek, a szervezetünknek. Na most, azok a cégek, akik fel merték vállalni, hogy ezekkel a drágább hatóanyagokkal dolgoznak, azokat kéne nekünk felkutatni. Ez egy olyan műsor, hogy én itt nem mondhatok ki márkaneveket, de mindenképpen keresni kell a megbízható tiszta termékeket.

  • Na jó, csak azért mondtam, hogy valami alternatívát is ajánljunk a hallgatóknak, ha már itten megijesztettük őket. Úgyhogy akkor ezek szerint így, interneten keresztül utána lehet ennek nézni és rá lehet találni.

Utána kell nézni vagy elő kell bányászni, nagyon régi recepteket nagymamáinktól, hogy hogy főztek szappant, ami abszolút káros anyag mentes volt. És tulajdonképpen ez is csak az utóbbi 20 év ijesztgetése, hogy a szappan az káros a szervezetre. Egyáltalán nem, egyáltalán nem káros. Fel lehet lelni antikváriumokban, nagyon jó olyan könyveket, amik például, természetes bőrápolásról szólnak. Elfelejtettük a gyümölcsöket, a zöldségeket, a gyógynövényeket, a tojás sárgáját, az olíva olajat, amit annak idején nagyon sűrűn használtak a nők bőrápolásra. És most szinte nincs. Tehát nem az olíva olajat kenjük a bőrünkre, hanem megveszünk egy olyan kozmetikai terméket, ami feltünteti, hogy 5%-ban tartalmaz olíva olajat. Most akkor nem egyszerűbb az olíva olajat magunkra kenni? Amikor annak literje 1.500,- Ft, a krémből meg – mit tudom én – 50 ml 1.500,- Ft.

  • Hát igen, csak nyilván sokkal egyszerűbb leemelni a polcról, mint az, hogy otthon ezzel foglalkozni.

Van egyébként egy aranyos példám, én a Balatonról érkeztem és egy nagyon érzékeny bőrű hölggyel vitorláztam körülbelül 2 héttel ez előtt, és kérdezte tőlem, hogy - úr isten – mit használjak a bőrömre, hát valami borzasztó. És én azt mondtam, hogy figyelj ide, vegyél, kend olíva olajjal. És két hete nem találkoztunk, ma összefutottunk, és azt mondta, hogy ez egy olyan zseniális ötlet volt, hogy azóta semmi baja, nem égett le, gyönyörűen barnul, nem szárad ki a bőre, nem viszket – most itt nem az olíva gyártó cégeknek akarok reklámot csinálni, mert ezen kívül rengeteg természetes anyag van még, amihez vissza lehetne nyúlnunk. Akár a kakaóvaj, akár a kamilla például, akár a zsálya, akár a cickafarkfű. Régen még kultúrája volt a gyógynövényes fürdőknek. Manapság mi van? Beleöntjük a habfürdőt a vízbe, ami szépen habzik a sodium-lauril-sulfat-zól, és mászik bele a bőrünkbe a rák. Ez a SPA, ezt hívják SPA kúrának.

Igen, ezt így …, kedvet csináltunk most ehhez. Én köszönöm, hogy itt voltál. Antal Valit hallották.


1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Csak azt jegyzném meg, hogy ha valaki a sodium-dodecil-sulfat vagy SDS kifejezéssel találkozik, az pontosan ugyanaz, mint a sodium vagy nátrium-lauril-szulfát. Jobb helyeken ezt DNS elektroforézishez használják, laboratóriumi körülmények közt, mert kiegyenesíti a természetesen gombolyagszerű DNS-t, így az futtatható lesz az elekrtomos térben a gélben. A lényeg, hogy ez is azzt mutatja, hogy károsítja az élőt.

Besze Anna